Hooked up Fool

2011.02.10. 18:39

Hooked up Fool: Akasztott bolond

Nos ez a kifejezés számomra több mint szavak egymás után, vagy betűk értelmes sorrendben. Ez egy vers, egy érzés, egy dalom de nem az a „ egy a sok közül” fajta. Ez az a „A DAL”!!! De most ez egy zenekar neve lett és végre úgy érzem vannak akik elfogadják azt a művészetet is ami a szívemből jön. Nehézkesen ismerem be de én egy igen csak mély szívű ember vagyok akinek rettentően hatalmasak az érzései. Sokat agyalok a családomon és sokat gondolkodom a barátaimon. Talán ha én magam nem úgy látnám a világot ahogy látom hogy minden rossz és semmisem tud jó lenni ha nem tesszük azzá akkor másokhoz is könnyedebben állnék néha…. Székesfehér Váron van egy szobor. Mujko aki a Hooked up Fool logójának ihletője. Megláttam benne azt a bolondot aki én bennem elrejtve él. Egy kötélen ül és egyen súlyozik egy rúddal….

Hooked up Fool: Talán furcsa de lángol bennem egy kép ahogy a színpadon állok és csak játszom nem törődve semmivel és senkivel. Az álmaimért kegyetlen tudok harcolni és ezt sokan tudják emiatt nem állnak elém ha valamiért küzdök, harcolok. Álmaimban mindig elérem azt amit szeretnék csak aztán felébredek és meglátom az előttem lévő akadályokat. Pl.: Paplan, Ajtó, LEVEGŐ…:D na jó nem de most komolyan néha kiszeretnék szakadni a bőrömből hogy elüvölthessem magam hogy ELÉG!!!!!

Na de lényeg a lényeg csak gondoltam hírt adok magamról….

Hajnali fény....

2011.02.01. 05:08

Újabb hajnal.  Bátyámmal találkoztam és egy születés napi partyn voltunk. Jól telt a hangulat és egyenest jó volt a társaság.  Attól eltekintve hogy aludtam egy 2 órát összesen kb aktív tag voltam. Haza fele a 907-en kattogtam jobbra-balra. Az ember nagyon tud ám kattogni ha rá jön. Az álmok a vágyak jártak a fejemben, az hogy vannak dolgok amiket megkell tenni és emlékezni rájuk és erőt meríteni belőlük újra és újra. Furcsán hangozhat de a hibák az előnyök mind mind hozzánk tartoznak és akár mennyire is néha elegünk van ezekből a bizonyos dolgokból akkor is a részeink. Senki nem tökéletes és ez a szép az egészben hogy mi magunk vagyunk a tökéletes tökéletlenség. Hibák halmaza  de néha másokat elnézve rájövök még sehol nem vagyok hozzájuk képest. Én megtartottam a gerincem és a hátamban hordom. Sajna most csak ennyit tudtam magamból kifacsarni elnézést tisztelt olvasók….

 

Hajnalban...

2011.01.17. 02:07

Üdv kedves blog függőim akik hetek kihagyása után is ide tévedtek!!! Nincs véletlen valakinek 640,000ft.-? Vagy ez így pofátlan kérdés? Tulajdon képen rá kellett jönnöm az elmúlt hetekben hogy akár hogy nézem a pénz uralja a világot. Meg hát pofás kis dolgot ötlöttem ki amihez viszont pénz kell és mint tudjuk az emberek még nem tudnak pénzt szarni pedig mondjuk annyit ér maga a papír amire nyomják vagy az anyag amiből az érme készül. Nos úgy vélem mivel senkinek nincsen ezért értelmetlen is hogy nyúzzuk ezt a témát. Na de most írok mivel már másfél órája fetrengek az ágyamban és NEM BÍROK ALUNDI.  Idegesítően kattog az agyam és majd felrobbanok a sok gondolattól. Már majd megpusztulok komolyan mondom szabályosan hallom a kattogást. Mintha valami fogaskerék peregne az agyamban hogy katt-katt-katt de mind ezt másodpercenként ezerrel. reggel 6-jkor kelek és nagyon nem fűlik a fogam hozzá, mármint csak ahhoz hogy olyan korán. Mellesleg kéne valami állandó kereset + egy kiadó olcsó kb max20-30 nm2 – es helység terveim végén. Nem is tudom Budaörsön láttam egy rohadt jót csak azt megvenni lehet  és most nincs 580.000ft.- így zsebben pedig az lakás is egyben. Hmm Milyen kellemes gondolatok… Na de tereljünk. Mostanság érdekesen sokat hívnak engem és ami a legrosszabb az egészben hogy egyes kulturált barmok akik azt 0-24-ben elérhető vagyok mondatot a hétvégi idő pontokra is értettét… Na most tisztázzuk hogy mi jár annak aki engem a következőkben felsorolásra kerülő idő pontokban hív.

Szombat hajnal 3 és reggel 10 között : Anyázok és megkérdem hogy minek élsz még vagy ha azért hívsz hogy ön gyilkolni menjél akkor még segítek is.

Vasárnap hajnal 1 és reggel 10 között: akkor garantáltan megkereslek és felkeltelek a párod mellől majd felkoncollak egy teliholdas éjszakán és húsodat farkasokkal etetem meg…

Hétfő hajnal 0:01 és 06:00 közti idő pontért csak végtag vesztés jár… Ezalatt első sorban a fejet kell érteni…

Máskor lehet hívni de csak ha életbe vágó!!!!!!!!!!! Na de hogy vagytok? Amúgy hiányzott a fergetegesen szar szutyok írásom? Hiányzott hogy valakinek az életét olvashassátok bajait? Majd hogy oldja meg? Hát vannak olyan olvasók akik csak azért jönnek eme blog-ra hogy a szerkesztőnek az életébe lássanak és azt használják ellene. Minden más olvasótól elnézést ha keményre sikeredett ez a bejegyzés de most valahogy nincsen jó kedvem. Ja jut eszembe csak hogy lássátok emberből vagyok és van részvétem ezért gyújtok egy gyertyát a Weszt balkánban történtek miatt.                                                 

gyertya

 

 

 

 

 

  

 

Ui.: Jó olvasást….

Na a tükör....

2010.12.22. 15:57

Bábel

Ja és valahogy így érzem magam... Nos a tükörben két énem van.... Kicsit unalamas ez így most....

Minden összejön...

2010.12.22. 15:56

BábelTényleg nehéz minden… Végre összehoztam a koncertem és erre lebetegszik az énekesnők. Ezek után alám vág a kedves ismerősöm és lemondja a perceng szúrást… Ha lehet jellemezni az elmúlt heteket akkor leginkább a tököm kivan kifejezés jellemezné legjobban. Valahogy minden tényleg a legjobb pillanatban jön össze. Végre szeretnék pihenni de ebből sem lesz semmi. A karácsony nekem most nem túl felemelő. Fény az alagút végén nincs csak egy metró ami szemben jön velem és a vicces hogy betoncsizmákkal lépkedek de van a kezemben egy reszelő… Vicces betont reszelővel bontani… hmm érdekes gondolat nem is lehetne lebontani : D

Sok minden összejött mostanság és ebből már elegem van hogy mindenki folyamatosan alám tesz elégé keményen…

Ha rám zuhanna a világ...

2010.12.06. 03:00

Hírek hírek híre... Folyton minden honnan csak híreket kapok… Furcsa mód rosszat többet, mint jót. Sajnos olyan helyzetek állnak elő az életben nem csak nálam  hanem másoknál is amit már nem lehet kibírni… Nekem magas az inger küszöböm de ez már jó magamnak  is sok … Egy csendes sarokban le ülnék és írnék de sajna nem lehet mert ha nem pörgök leállok és akkor összeomlik a világom. Mondogatják a hátam mögött hogy ( nem mondanám meg a nevem ha nem baj de most legyek X) „X szerint a világ”. Nos azoknak akik tudják hogy ők ezt szokták mondani definiálom ezt a képet.

X Szerint a világ a következő képen néz ki.: A világ egyedi emberekből áll akik azt csinálják amihez értenek vagy szeretik csinálni vagy ha nem azt akkor nekik az kétség kívül hajmeresztően rossz… Elképzelni nem tudja más hogy miken mentem át, mért látom így a világot és mért vagyok ilyen keserű száj ízű ember. Mért is vagyok ilyen? Hmm jobb ha ezt senki nem tudja… Nem kívánnám senkinek az én életemet akár mennyire jónak tűnik.  Továbbá X szerint a világ békés és nem egymás eltaposásáról szól és akár mennyire látom hogy halomra ölik, tapossák, fúrják egymást az emberek akkor is én megadom mindenkinek a kellő tiszteletet de természetesen ez alól kivételek akik velem szemben az ember társi tiszteletet sem adják meg például hogy nem rúgnak belém. Ha valaki rossz hírt kap mindig túl reagálja, szerintem nyugodtan kell kezelni mindnet és nem szabad idegeskedni mert annál rosszabb lesz minél többet aggodalmaskodunk…

 

 

Röviden így tudnám összefoglalni gyorsban. Na de a mai témáim egyike az életek kezdete és vége. Érezte minden ember már azt hogy ideje lenne abba ezt a sakk játszmát és értelmesebb dolgokkal foglalkozni. Hmm igen egyet értek de ha megtesszük nem csak egy életet veszünk el a világtól hanem helyből minimum kettőt.  Gondoljunk csak bele hogy egy új élet mennyire fontos mindenki számára kivéve ha az olyan áron érkezik mint például egy kedves ismerőseimnél. Ők nem akarták mégis lett így hát bele ugrottak egy olyan dologba melynek kitudja hol lesz a vége? Sokszor elgondolkodok azon hogy én mit csinálnék ilyen helyzetben?  Néha kicsit elegem van már ezekből a gondolatokból mert még hajnalban is basztatnak. Ebből jön következő témám az hogy mennyire utálatosak egymással az emberek. Ha egyszer azt mondják menny dolgozni aztán az hogy tanulj… Értem én hogy a változatosság gyönyörködtet de nem ebben az esetben. Ha az ember nem tud aludni és végig kell hallgatnia azt hogy ő a szemét és köcsög akkor az már unalmas. Eltudja baszni az embernek az addig nyújtott jót. Mindig olyankor találnak meg engem a bántási szándékkal az emberek mikor magam alatt vagyok és ez a létező legmélyebbre tud sodorni. Fájdalmas dolog ha a hozzád közel állók bántanak a legtöbbet de ezt ők nem veszik észre. Amúgy meg ezek miatt meg amiatt mert a családomban folyamatosak a szülői csaták teljesen feladóban vagyok. A feladásom csak egy hajszálnyira és már teljesen beletörődtem hogy mindenki szemében senki vagyok és senki nem foglya tiszteletben tartani azt amit én tudok és szeretnék csinálni úgy ahogy én akarom. Van az mondás hogy mennyire is rossz az ha egy szülő rá erőlteti akaratát a gyermekére. Anyám Apám teljesen ezt teszik és már herótom van tőle…

 

Egy ember van akire tényleg igazán számíthatok az nem más mint az én barátom Káin. Folyton elérem és nem nagyon különbözünk sokban. Romantikus gondolat szerelmünkkel kapcsolatban hogy ő a lelkünk másik fele, Káinnál ez csak furcsállható de megnyugtatok mindenkit 100% Hetero vagyok! Sokak szerint én egy érdekes ember vagyok mert nem mutatom be sok barátomat a családomnak csak azokat akik olyanok, de mért kéne egyáltalán bemutatnom? Ha én bízom bennük akkor a szülőnek mi joga megszabni hogy esetlegesen barátkozhatok e vele? Semmi! Ennyire egyszerű. Jó nem azt mondom hogy a szülők marhaságokat beszélnek de az én helyzetemben az én családommal per pill nem annyira jó szándék vezérelt embereket látok… Folytathatnám én még itt az életem taglalását de én amúgy is unalmas vagyok mert sok gondom nincs de azok amik vannak bengák… Jobban megnézve szarok én a kis gondokra és azok meg is oldják magukat a segítségem nélkül, de a nagyok csak ülnek rajtam és követelik az életemet mert a sajátjuk nem volt elég…

 

Konzekvencia: Mások mindig a saját akaratukat próbálják ránk nyomni akár mennyre nekünk nincs hozzá kedvünk… Továbbá a kis gondok jönnek mennek a nagyok ránk telepszenek…

Röpke jelentés....

2010.11.28. 01:03

GITÁR

Tegnap észre vetteük Macskásboszival hogy esik a hó és ennek örültünk... Legalább is én... Na de reggel jó volt elnézni a tájat a tetőn szemben... Most éppen társoságban vagyunk. Itt van a "Csepeli Gengből" Erik a szakadt viking és A viktóriánus-cyber-lovag DETOX. Kellemesen borozunk és közben legyen ön is milliomost fogunk játszunk de majd elmesélem a heteimet vázlatosan... Elől járóban annyit hogy dolgoztam a Chibonál meg voltam suliban na meg volt koncert is és az jól is sikerül amolyan első koncertként, mondjuk ahoz képest amit vártunk tudtunk 90%-kon teljesíteni... Át tekintve a hetemet jó volt csak húzos de kellemesen jól érezzük magunkat na de vár most engem a VBK meg a legyen ön is... Hát ... CSÓRÓ.....

Nos vannak akik ezt a bejegyzést nem fogják egy könnyen megemészteni de azoknak üzenem arra a mondatra válaszként miszerint én azt gondolom: Én vagyok a világ és mindenki más hülye! hogy aki nem veszi a fáradtságot, hogy kommentáljon az maradjon csöndben és emésszen mint egy kérődző mezőgazdasági haszonlény…

Röviden taglalnám a hetemet. A suliban szünet így van időm pihenni – gondoltam én hétfőn – A fa**t! Dolgoztam igaz nem volt olyan rossz a meló így vissza tekintve de lehetett volna jobb is mivel megint hol 40 hol 30 hol csak 20 kilókat kellett cipelnem a hátamon míg kiértem oda ahol a kupon füzetet – nevezetten nem tétel kedvezmény csomag lap – osztanom kelet. Na de:

Hétvége: Pihenés meg próba meg daltanulás…

Hétfő: Nov. 1 temető látogatás gyertya gyújtása halott barátai emlékére mert akármennyire még csak 18 környékét taposom akkor is elvesztettem egy két embert szám szerint olyan 9-10 közeli barátot…

Kedd: Egész nap lustálkodás és pihenés egy nap:/

Szerda: Munka ugyan is kedden a WC-én csörgött a teló hogy szerda csüt menni kell dolgozni. Mentem is… ELTE BTK karánál 2ezer darab kupon lap osztása. 7:30-15:30-ig de előtte megint a déliben kezdtem 06:40 kor… Jó reggelt. Nap közben az oda járó ismerőseimmel beszélgettem amikor éppen cigiztem meg hoztak nekem kaját meg jó kedvet. Délután folytattam a hétre betervezett idő töltést… Macskásboszimmal orrba-szájba( ezt nem félre érteni!)  :D Nála aludtam és aztán

Csütörtökön: elaludtunk olyan 1-1,5 órával mert el fáradtak voltunk mivel beszélgettünk jó szokásunkhoz híven igaz most nem hajnal 4-ig csak 2-3 ig. (eme mondatban az „elfáradtak voltunk” macskás boszi félre olvasásából született…) Na de kiküldtek a változatosság kedvéért ELTE Tanár és Óvóképző karához ami kicsi kar és ott osszak el 1 ezer darabot. 10óráig belőttem hogy mikor jönnek és mikor mennek emberek. Minden óra 45- és következő óra 5 között tömeg jelent meg de eskű halálpontosan betartva…  óra 5 és 45 között HALÁLL. ßitt a szót értelmezni mert nem véletlenül 2 darab L. Majd meg pusztultam de amíg volt cigim kibírtam azaz a 2. körig… Onnantól tarháltam mert pénzem nem volt de ha lett volna akkor sem mehettem volna el mert ha jön az ellenőr meg ba***a a popómat… Na de délután jöttek ismerősök akik a csepeli gengesek :D na jó nem de jó arcok. Jött Macskásboszim, Erik a szakadt viking, kukoricanyelő Sándor, A viktóriánus-cyber-lovag DETOX és Mr. Emó Balázs.  Jót gitároztunk és 5 perc alatt kaptam egy doboz cigit utca zenélésért amit egy idősebb úr vette nekem miután megkérdezte – Iszol vagy cigizel? – Válasz – Cigizek. – Mit kérsz? – Kék bond. – Jó vigyázzatok a táskámra benne vannak a kották meg mindne. – 5 perc nem telt el és már jött vissza egy doboz kék Pall Mall-al…- Nem volt bond…- Aranyos volt és kedves velünk… Természetesen nem meglepő zenész volt…

Péntek: Csütörtökön még délután kiderült hogy mennem kell pénteken is dolgozni. Nem esett jól felkelni… Na de elmentem a Corvinus Közigazgatás tudományi Campushoz ahol mind addig amíg nem jelent meg a segítő társam Gyuszi a rasztafári addig eluntam magam mivel ugye pénteken kevés óra van értelem szerűen kevés ember is. Nos miután megjött olyan 9 magasságában és egészen 14:30-ig boldogított jó kedvűen telt el a munka idő mert volt társaságom vagy mondhatni tároságom ( helyes írási hiba amit Macskásboszi mellettem jót röhögve constatállt…) az az 1., 2. hogy jót beszélgettünk olyan dolgokról mint filozófia meg művészet. Miután lelépett kezdett eluralkodni rajtam az őrület mert senki nem jött vagy ha igen már kapott. Napközben Holló alakított mert napok óta eltünedezett és csütörtök vagy eredetiesen írva csak hogy égessem magam :D csütötök … na de CSÜTÖRTÖK este 17:30 tól semmit nem tudtunk róla csak hogy eltűnt. Már a mobilját is megkértem mérjék be meg már vagy 40 ember kereste de végül elő került és épségben, de olyan módban beszéltem vele mint 9 éve még soha.. Na de este elmentünk a Csepeli genggel bulizni ami elvonta legalább a figyelmünk mivel Macskásboszi végig aszisztálta ezt a hetemet erősen és még fogja vasárnap estig minimum… Na de ma az az szombaton 13:15- kor keltünk mert haza keveredtünk olyan 04:30 környékén…:D Flesh mi??

Szombat: Felkeltünk és utána sikeresen vissza hajlította a kezét a párnámon Macskásboszi aminek a következménye egér itatás lett hosszú perceken át de már segítettünk rajta… Most viszont go a kajálás mert lukad a belem mert szerdán reggeliztem meg ettem pár szendvicset , vacsiztam Macskás boszimmal. Csütörtökön reggeliztem gyorsba csak mert ugye mint említettem késtem már… Napközben kaja nuku este 22:10 környékéig. Pénteken reggeli aztán délután vagyis már inkább este pár szelet kenyér megint... Na de a buliban volt pizza és abból lakmároztam. Reggeli megvolt most jöhet az ebéd:D Macskásboszi parancsa szerint kötelességem leírni hogy Ő azt mondta NEKEM hogy … Bocsi csak ez akkora trauma… SZERET:D Én is őt…<3 J

 

 

 

Nos vélekedjünk csak az emberek egymásra való figyelése néha egyenlő a nullával. Na de ezt később kitémázom...

Ma a zenekarban nekem kell betőltenem a ritmus gitárosi posztot mert még nem találtunk újat. Tegnap reggel elmentünk moziba macskásboszival és megnéztük a GRU-t 3d-ben aztán kajáltunk és lementünk csepelre egy ismerősünkhöz. Egybe vetve jól telt és utána az este is...

A mai nem túl jó nap...

2010.10.26. 21:23

Ma reggel már úgy keltem hogy anyámmal meg mindnekivel összeveztem és ez nem tette jót  anapom további részére... Megtudtam ma azt hogy előfordulhat 2 napomat nem fizetik ki. Ezek után délután a lábamra csukta a busz az ajtót és olyat veszekedtem a sofőrrel hogy kevesen múlt az hogy kinem szedtem a fülkéből és kinem vágom a szélvédőn. Hozzá tenném mind ezt egy bérlet miatt mert nem mutattam mivel nem az első ajtónál száltam fel ami amiatt történt mert ő kinyitotta mind a 3 ajtót és ezen esetben nem kérhetné meg maúgy is csak azért kérheti mert valaki azt mondta hogy kéregess vaze ahoz legalább értesz... Továbbá van egy nagyon rossz szokásom... egy netes játék! Az az egyetlen amit idestova kb 2 éve csinálok és életem részévé vált. Mondhatni egy rutinos dologgá vált a mindennapjaimban. Ma ott levélben rossz hír fogadott de nem adom fel mert nem vagyok olyan...

Na de ez a mai nap nem volt semmi... Na de tegnap az az hétfőn hajnal 2:41 kor csörgött a telefonom hogy én menjek a bátyámmal meg Macival sörözni. A móriczra... Na lementem 3-ra. Eredmény a következő:

Bárváz - telefon neki hajnalban olyan 3:30 környékén de mivel hisztis P...csa ezért nem jött el... Csak később de akkor sem volt valami aktív...

Holló - csörög a telefonja hajnal 4:30 kor és közölrtem hogy én tudom hogy mit fog csinálni egy óra mulva. Közöltem hogy ott lessz velünk ő meg jött....

Macskásboszit hajnal 6:51-kor Maci kiverte az ágyból és ő is ahogy Holló, egy óra múlva ott volt.

Szarkészné - hajnali sms-ek és hívások után megjött reggel 8- körül... és délutánra asszociációs játék lett a témája és elfoglaltsága.

Bianka - Holló szerelme. Holló közölte nem tudom elhívni mert nem iszik és nem cigizik meg ilyenek. Na de hollóval kezet fogtunkl és lám ha én beszélek minden úgy van ahogy kell... Holló és ő is örültek..:D

Voltak még páran de most nem szeretnék mindnekit felsorolni csak azokat akik mozgató rugói voltak a napnak...

Érdekes hogy este 9-ig ott voltunk... Na de lényegtelen. Sok minden van a fejemben és le is fogom őket írni (mindet) idővel... Most fogom majd elkezdeni a mala lánc oldalamat hogy lehessen egy kis zsebpénzem... Nos mindenkinek készítek egyénre szabva és az árak nem az egekben járnak de ez az oldalon megtekinthető lessz...

 

 

Ma hazakísértem az énekes csajunkat. Fájt a feje és szarúl volt. Nem akartam hogy baja legyen. Azt hiszem magammal keveset törődök és ez így van jól. Ha valkinek segítség kell engem elér, ha lelki bajai vannak hozzám fordúlhat. A buddhista elvektől ugyan még messze állok de szeretném egy napon a legbensőbb énemet is a buddhizmus oltárán megszabott tanonak áldozni hogy tiszta lényként élhessek legalább pár évet...

Pótló adalék

2010.10.23. 22:28

Mégis csak elmentünk forralt borozni Macskásboszival, nővérével Ms. Slipknottal és az ő párjával Mrs. Obimannal. A forraltbor finom volt és oda jött egy macska is hozzánk most meg irány álom föld de elötte még TV...

Gondok és érzések....

2010.10.23. 20:08

 Tegnap jó volt operettbe menni és megtudtam: Szerdán tavasz lesz! (ez volt a darab címe)

Ma voltunk a várban de a délután már nem olyan rózsás. Mozi volt betervezve - az el lett vetve, forralt borozás a Duna parton - megfúrták mondván itthon is lehet... Valahogy nem tetszik ja és ezt tetézik bizonyos emberekkel akiket itt nem neveznék néven... De a telefon folyton akkor jelzi ezen személy nevét amikor én is ott vagyok. Szerintem ez eléggé frusztráló tud lenni... Kicsit furcsa de kezdem magam antiszociálisnak érezni és már az is hiányzik hogy WOW-ozzak mert hát ugye munka és nem érek haza olyan korán emiatt nincs időm gépezni. Jó lenne kicsit elbújni a világ elől de nem lehet mert kell a pénz a sulit is csinálni kell és megkell felelnem nem egy embernek. Azt érzem hogy egy padlón fekszem és nézem a plafont, a magasban lévő katedrális plafont ami számomra elérhetetlen vagy hogy vallásomnál maradjak nézem az eget és csak azt látom hogy a madarak gondtalanul szállnak oda fent én meg itt lent romlok meg a világtól. Sok a gond és senki nem könnyíti meg a helyzetem mert a kérdésekre mint ahogy emberhez illik normális választ senki sem képes adni mert az luxus, de ha a másik ugyan úgy kerül az persze már bűn...

Azt hiszem túl vállaltam magam olyan szinten hogy az már durva és olyan álmokat kergetek amiket úgysem fogok elérni vagy ha igen akkor sem abban az állapotomban amiben most itt vagyok mert hát ez emberileg kicsit sem elviselhető állapot...

" A világ rám omlik és mégis talpon állok.
A tenger elsöpör mégis visszatérek.
Egy nap elmúlik még is újra élem.
Magam tükrébe nézek és végére érek.  "

Kapott anya nyelvem...

" Mundus videtur fragosus in mihi quod Im vivere.
Tamen fluitare mari reditum.
Transit in una dierum re-sunt Male.
Specto meum speculum feror in finem.
"

Őseink nyelve...

" दुनिया के लिए मुझ पर दुर्घटना लगता है और मैं अभी भी ज़िंदा हूँ.
अभी भी समुद्र व्यापक वापसी.
एक दिन गुजरता भी पुनः शख्सियत.
मैं अपने आईने में देखो और मैं अंत करने के लिए.
"

Testem igaz szavai...

 

 

 

Gondolatok és sok sok téma

2010.10.22. 00:10

Kezdjük mondjuk a munkával. Holnap megint munka és aztán operett. Ma átgondoltam a malákkal kapcsolatos gondolataim és kibővült az elmém igaz nem olyan sokkal de valamennyire igen... A munka ma könnyebb volt és nem annyira megterhelő. Nem tudok aludni megint de nem sokára magamra erőltetem. Ja és megtudtam hogy a keresett bogyó amelyből malát szeretnék az a rudraksha! Még megkell tudnom hogy honnan de elvileg beszerezhető... Várom a napot mikor végre kiteljesedhet a belső malám. Talán egy napom a 108-as szám belőlem is kibújik és a Szukavathiba vagy másnéven Dévacsenbe megtérhetek. Álmaimabn sokszor előjönnek magamban elfolytottézelme és sokszór oly embereken jár az eszem akiket nem is ismerek annyira. Talán téves az a feltételezés hogy a férfiak képesek a nem gondolkozásra. Szerencsére a cigim megoldódott egy kicsit de nem igazán... Max 3-4 napra...

Szeretve és szeretni...

2010.10.20. 20:12

A napom érdekesen indúlt, de később jobra fordúlt. A gépembe lelket vertem így mostmár odáig is eljutottam hogy a kis gépemet is megcsináljam. Régebben egy vírus haza vágta az oprendszerem és lem lett újra telepítve hanem csak javítva. Tehát mint egy "jó" varrónő befoltoztam amolyan fogjukrá módra. Egy ideig rendben ment de természetesen nem sokáig. Közben kinéztem magamnak azt a kabátot amit szeretnék megvarratni. Pénteken macskásboszival megyünk operettbe mert nagynéném ott dolgozik és szerzett jegyet egy premierre. Remélem örül neki bár meg is kérdezhetnem ha már kb 20 centire van tőlem meg  a monitortól... de tetézi és beközli hogy szeret... Na szép mondom én szertve és szeretnio:D Ja és meg jött a bankártyám de a számlámra a pénz nem úgy hogy nagyon kezdek ideges lenni mert kifogytam a cigimből is és ha valaki most dohány központúnak tart az mehet hawajra de csak oda.... Remélhetőleg holnap nem lesz húzós a meló mert mondjuk így is 8:30-tól dolgozom egésszen 17:25-ig kint anyám tökén Budaörsön... CHS Hungarynál... Mondthatom boldogság:/ nagyon nem éri meg de meló. A szar az benne hogy tegnap is voltam és csak a kosz meg az ablak nélküli emelet. Remélem jövő héten mehetek máshova ahol nem napi 3000 terméket kell kicsomagolni és cimkézni meg vissza csomagolni... :-Á

Most viszont megyünk alcsizni mert valaki itt melettem már fáradt.. Mintha én nem lennék:D .. Jó éjt azt csókolom...

Most viszont megyek alcsizni

Talán nem lep meg senkit ha azt mondom hogy a mai világban a gépek uralnak minket így ezt a blogot is csak nagy ritkán tudom írni mivel a gépem szarakszik... Nagyon jó lenne végre rendesen gépezni de mivel nem tudok ezért néha kicsit agresszívebb vagyok:D Amúgy keresek egy ritmus gitárost a zenekaromba hogy végre koncertezni tudjunk... Majd még írok...

Napok jönnek mennek...

2010.10.17. 19:20

Elmúlt napokban annyira elszaladt velem a ló. Pénteken dolgoztam és elment velem az idő. Holnap megyek suliba és kedden meg munkába. A szervezetem kezd helyre állni a szappanos eset óta. A gépem tönkre ment pár napra de ma végre sikerűlt helyre hoznom így most innen írom ezeket a sorokat. Talán mondthatni szó fukar vagyok ma, viszont nem megy az írás...

Hosszú nap...

2010.10.13. 20:58

Ma napközben teljesyen elvoldtam fáradva... Este benyaltam kb egy olyan tenyérnyi foltot a krém szappanból és a végbelemen keresztűl pisíltem... Találkoztam kedvesemmel és utána mentünk bankszámlát nyitni. Nagyon komoly volt hogy másfél órát ültünk én meg csak alá írtam meg aláírtam... Aztán bementünk a papapacihoz hogy hogy áll a zabkorpa diétája:D Kb 4-5 től este8-ig ott voltunk most itthon rohadok hulla fáradtan de még az is király ebben a nappban hogy tönkre ment a laptopom...

Most van hajnal 4. Anyám még baszogat hogy mért nem alszom. Istenem nem vagyok már 4 éves. Tudom mi a kötelességem és így is elég sok gondom van. Pont arra van még szükségem hogy még ő is basztassa az életem... tényleg nagyon köszönöm hogy ennyire elbassza minden napomat mert annyira kiborító! Most éppen azt a mérget vezeti le rajtam amit a mostoha faterommal gyüjt össze. Kettejük közül anyám az ideg bajosabb de ez nem is csoda. Nekem emiatt megy gajra minden napom és többek közt ezért látom negatívan a dolgokat. Ezért van az hoyg a lehető összes kiugrási lehetőséget meg akarom fogni. Minnél magasbra a szarbúl, bár kurva mélyen benne vagyok... Nem tudom megérteni neki mért jó az ha csesztete. Nos ma pl megint a TF előtt osztottam. Kiborítoan uninteligens intoleráns emberek járnak oda. Egyszerűen sötét az egész társaság na jó azért akadnak kedvesek is de ott és a környező iskolákban a diákok... pff. Nagyon sötétség uralkodik. Darth Vödör eltévedne olyan sötét. Egész nap azon gondolkodtam hogy mennyire elegem van és hogy mennyire semmi nincs a kezemben. Szarúl éreztem magam végig. Aztán párommal bementünk a Szent Imre kórházba meglátogatni az eggyik igen csak kedves főnököm... Már szinte az apám:D Fogyizik mert nem éppen pehely súlyú kategória de ő mint mindíg viccelődik:D Hát igen neki még megy.-.- Rájöttem ma arra is hogy az emberek egymásért annyira se hajlandóak mint a szerelmükért. Ez nem is abj csak egyesek a szerelmüknek nem tesznek meg semmit... Akkor belém kell rúgni?? Neki edtől jobb lessz?? Nem hinném max nekem ha leverem a szép pofikáját. Ma megyek ki Újpest központba kedvessemmel találkozom reggel 8 kor és onan meg suli... ÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓ Kezd nem kicsit kilenni a tököm azzal hoyg nem tok aludni akkor az anyám baja, ha elalszom akkor az, ha dolgozom az, ha nem dolgozom akkor az, ha suliba járok akkor az és ha nem akkor meg az.... ÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁ Bumm a fejbe aztán egy kanna benzínt rám és ég a gyerek ég el ne aludj égj ha el alszol futok bótba hozok gyufát még....

 

Mára ennyi volt. Majd este ha haza jöttem a fotózásról akkor írok még... Orövoár....

Nuclear launch detected

2010.10.11. 20:51

Némi elalvás után elkezdtem a napot de a különös események elmaradtak. Megjártam ma pilis csabát mert egy pendriveot vittem vissza a gazdályának. Aztán haza jöttünk kedvesemmel. Ő éppen tévézik én meg itt ülök mérgeleődök ezen a nagy rakás szar rendszeren mert 2X orra írom meg ezt a bejegyzést mivel nem engedte lementeni és kidobott a szerver. Holnap 5 kor kelek és megyek dolgozni 6:30-ra a délihez. Azt hiszem felfogok robbanni. Ja és bankszámlát kell nyitnom vagy nem kapok fizut. Úgy rájuk borítanám az asztalukat vagy egy Nagasaki speciaál efektet benyomnék a következő mondattal. -Nuclear launch detected- :D

süti beállítások módosítása